A térség svábságának történetét dolgozta fel új kötetében a kutatótanár

2023. december 7-én a helyi Földi István Könyvtárban volt a bemutatója Dr. Szenyéri Zoltán „Háromszáz esztendő Dombóvár környékén – A német nemzetiségű lakosság létszám-változásai a 18. század elejétől a 21. század elejéig” című legújabb könyvének.

– A szerző ebben az értekezésében összefoglalta a térség svábságának elmúlt három évszázados történéseit – mondta bevezetőjében Glaub Róbert, a kötetet megjelentető Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. – A tudományos kutatás értékes anyagát képviselő-testületünk érdemesnek tartotta arra, hogy azt az érdeklődők magyar és német nyelven is elolvashassák.

A helyi Illyés Gyula Gimnázium igazgatója – aki kutatótanár is – negyedszázadon át gyűjtötte és dolgozta fel a városban, valamint a környékbeli 16 Tolna és Baranya megyei településen – Csibrákon, Csikóstőttősön, Döbröközön, Dúzson, Hőgyészen, Jágónakon, Kalaznón, Kaposszekcsőn, Kisvejkén, Kurdon, Lengyelen, Mágocson, Mekényesen, Mucsiban, Nagyhajmáson, Závodon – korábban élt, illetve jelenleg élő német nemzetiségű lakosság létszám-változásainak adatait és elemezte azokat. A kötet döntően földrajzi szemléletű kiadvány, de nem hiányzik belőle az adott korszak történelmi körülményeinek bemutatása sem.

A magyar szöveg rendelkezésre bocsátása után azt Szenyéri Viktória fordította németre, a nyelvi lektor pedig Manuel Schönherr volt. A könyv tipográfusi munkálatait Erky-Nagy Tibor végezte. A nyomtatással a kiadó a budapesti CMYK Press Kft-t bízta meg, mely nagyon szép kivitelben készítette el a keménytáblás, grafikonokkal, táblázatokkal és fotókkal illusztrált 212 oldalas kötetet.

Annak kiadásához a Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzatnak nem volt elegendő saját forrása, ezért a helyi és a környékbeli települések önkormányzataihoz és német nemzetiségi önkormányzataihoz fordult segítségkérésével. Szép és követendő példája a térségi összefogásnak a kiadvány „megszületése”, amihez a gazdaság szereplői közül három cég is hozzájárult. A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága komoly összeget biztosított a könyv bemutatására és népszerűsítésére. Köszönjük valamennyiüknek a nagylelkű támogatást.

Dr. Szenyéri Zoltán mintegy fél órás kiselőadást tartott az általa vizsgált népcsoportról és időszakról. A vetítéssel egybekötött tájékoztató remekül szolgálta az ismeretterjesztést.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője – egykori történelemtanárként – a svábságnak a hazai társadalomban betöltött korábbi és jelenlegi szerepéről, valamint a 20. századi hányattatott sorsáról beszélt.

A politikus értékes gondolatai után Erky-Nagy Tibor – a kötet tipográfusa – a kiadványról és annak elkészültéről adott tájékoztatást számos anekdotával fűszerezett beszámolójában.

Az új kiadvány ünnepélyes bemutatójának végén Glaub Róbert a könyv ajándékpéldányait adta át a megjelentetést támogató települési önkormányzatok és német nemzetiségi önkormányzatok, valamint vállalkozások képviselőinek. A kiadó a német nemzetiségi nyelvoktatást folytató helybeli óvodáknak és iskoláknak, illetve a városban működő közintézményeknek is biztosított egy-egy kötetet.

A mintegy 70 érdeklődővel lebonyolított program dedikálással, állófogadással és kötetlen beszélgetéssel zárult.

A könyv kiadásának támogatói voltak:

Dombóvár Város Önkormányzata, PHP Invest Kft., Millfood Kft., RÓNA Kft., Mágocs Város Önkormányzata, Hőgyész Nagyközség Önkormányzat, Kalaznó Község Önkormányzata, Mekényes Község Önkormányzata, Nagyhajmás Község Önkormányzata, Döbrököz Község Önkormányzata, Döbröközi Német Nemzetiségi Önkormányzat, Závodi Német Nemzetiségi Önkormányzat, Kurdi Német Nemzetiségi Önkormányzat, Csikóstőttősi Német Nemzetiségi Önkormányzat, Kisvejkei Német Nemzetiségi Önkormányzat

A könyv bemutatásának és népszerűsítésének támogatója volt:

Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága