A közel 500 érdeklődőt vonzó programot 2025. május 1-jén tartották a Helytörténeti Múzeum kertjében.
A Dombóvár Város Önkormányzata által szervezett rendezvény főzőversenyére 20 csapat nevezett. Miközben a résztvevők az ételekhez felaprították az alapanyagokat, majd azokat feltették főzni, addig helybeli és más településekről meghívott kulturális-művészeti fellépők szórakoztatták a publikumot.

A felnőttek megnézhették még a Dombóvári Kutyás Egyesület engedelmességi és elfogó feladatokat felölelő bemutatóját, a szüleikkel és nagyszüleikkel érkezett gyerekek pedig a Dombóvári Rendőrkapitányság által épített KRESZ-pályán a szabályos közlekedést gyakorolhatták. Az idő előrehaladtával egyre több bográcsból fenséges illatok árasztották el a program helyszínét és annak környékét.
A főzőverseny zsűrije előbb megkóstolta a különböző ételeket, majd rangsorolta azokat, végül pedig a legfinomabbnak ítélt bográcsosokat jutalmazta is.

A Magyarországi Német Nemzetiségűek Egyesülete Dombóvár is benevezett a megmérettetésre. A civil szervezet tagjai előbb főszakácsuk irányítása mellett kuktákként tevékenykedtek a pörkölt elkészítésében, majd jóízűen el is fogyasztották azt.


