A hagyományosan gazdag programot kínáló Kaposszekcsői Pünkösdi Fesztivál – amit 2025. június 8-án tartottak a megyeszéli falu általános iskolájának környékén – keretében ismét megrendezték a Habich Konrád Fúvószenekari Találkozót.




A dél-dunántúli régió egyik legismertebb német nemzetiségű muzsikusa nyugdíjazását követően 1974-ben költözött Nagyhajmásról a Tolna megyei községbe. Ott néhány évvel később kezdett el gyerekeket muzsikálni tanítani, akikből aztán ifjúsági fúvószenekart alapított, mely aztán helyben és a környékbeli településeken számos rendezvényen örvendeztette meg a közönséget hagyományos sváb dallamokkal.

Habich Konrádra emlékezve idén is színes műsort adott a pomázi, a sombereki, a dunaszekcsői, a babarci és a 41 évvel ezelőtt létrehozott helyi együttes.



A többszáz érdeklődőt vonzó és remek szórakozást biztosító programon a Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Magyarországi Német Nemzetiségűek Egyesülete Dombóvár tagjai is rész vettek.





