A dombóvári gimnázium alapításának 111. évfordulója alkalmából „Illyés 111” címmel előadás-sorozatot tart idén a híres író-költő nevét viselő oktatási intézmény. Annak keretében 2024. április 23-án a középiskola igazgatójának, Dr. Szenyéri Zoltánnak „A Dombóvár környéki németek létszámváltozásai a betelepítésüktől napjainkig” című ismeretterjesztő programján vehettek részt az érdeklődők.
A kutatótanár-direktor negyedszázadon át gyűjtötte és dolgozta fel a városban, valamint a környékbeli 16 Tolna és Baranya megyei településen – Csibrákon, Csikóstőttősön, Döbröközön, Dúzson, Hőgyészen, Jágónakon, Kalaznón, Kaposszekcsőn, Kisvejkén, Kurdon, Lengyelen, Mágocson, Mekényesen, Mucsiban, Nagyhajmáson, Závodon – korábban élt, illetve jelenleg élő német nemzetiségű lakosság létszám-változásainak adatait és elemezte azokat.
Az egykori és mai diákoknak, valamint pedagógusoknak Dr. Szenyéri Zoltán számos helyi érdekességet felsorakoztató kiselőadást tartott az általa vizsgált népcsoportról és időszakról. A vetítéssel egybekötött tájékoztató remekül szolgálta az ismeretterjesztést.

