Glaub Róbert

Gáláztak a társadalmi egyesületek és az alapítványok

A hagyományos civilek-napi ünnepségét 2023. február 2-án tartotta a több, mint száz szervezetet számláló közösség a Dombóvári Művelődési Házban. Azon a Magyarországi Német Nemzetiségűek Egyesülete Dombóvár tagjai is részt vettek.

A Dombóvári Civil Szövetség nevében Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, Pintér Szilárd, a város polgármestere és Tóth Zoltán, az önkormányzat civil tanácsnoka a Civil Gálán adta át az idei elismeréseket. Takács Istvánné több évtizedes értékteremtő, -őrző- és -átadó munkája, továbbá közösségépítő tevékenysége elismeréseként részesült a Dombóvári Civil Díj elismerésben. Nyári Éva a népi kultúra, a népzene és a néptánc életben tartásáért hosszú ideje végzett fáradhatatlan munkája elismeréseként vehette át a kitüntetést. A Dombóvári Székely Kör a székely népcsoport hagyományainak megismertetéséért és a régi szokások felelevenítéséért érdemelte ki az oklevelet.

A műsorban közreműködött Kőszegi Csaba Valér, a Kapos Táncegyüttes, Kosnás Árpád és családja, Pallos Gréta, Horváthné Tadics Viktória, Papp Bence, Kovács Hunor Zsolt, Fenyvesi-Hilbert Henriett, Bódis Péterné, a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium diáksága, a Dombóvári Evangélikus Általános és Alapfokú Művészeti Iskola számos tanulója és pedagógusa, valamint Sátor Edéné.

Gáláztak a társadalmi egyesületek és az alapítványok Read More »

Finom orjaleves, toros káposzta, pecsenye, hurka, kolbász, fánk és remek muzsika biztosította a jó kedvet

A Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Magyarországi Német Nemzetiségűek Egyesülete Dombóvár a gunarasi Camping Étteremben 2023. február 4-én sváb disznótoros vacsorát tartott.

A résztvevők előbb jót falatoztak az orjalevesből, toros káposztából, pecsenyéből, hurkából, kolbászból és fánkból álló menüből, azt követően pedig táncra perdültek. A mulatsághoz a zenét Männer Róbert szolgáltatta.

Finom orjaleves, toros káposzta, pecsenye, hurka, kolbász, fánk és remek muzsika biztosította a jó kedvet Read More »

2024. évi programtervezet

A Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Magyarországi Német Nemzetiségűek Egyesülete Dombóvár első félévi közös programtervezete:

április 9. (kedd) 18.00 – Német Közösségi Ház: pingpongozás

április 10. (szerda) 18.00 – Német Közösségi Ház: biliárdozás

április 13. (szombat) 20.00 – Evangélikus Általános Iskola: önkormányzati és egyesületi részvétel a svábbálon

április 16. (kedd) 18.00 – Német Közösségi Ház: pingpongozás

április 17. (szerda): egyesületi autóbuszos kirándulás Tatára

április 17. (szerda) 18.00 – Német Közösségi Ház: biliárdozás

április 23. (kedd) 16.30 – Illyés Gyula Gimnázium: önkormányzati és egyesületi részvétel Dr. Szenyéri Zoltán „A Dombóvár környéki németek létszámváltozásai a betelepítésüktől napjainkig” című előadásán

április 23. (kedd) 18.00 – Német Közösségi Ház: pingpongozás

április 24. (szerda) 18.00 – Német Közösségi Ház: biliárdozás

április 30. (kedd) 18.00 – Német Közösségi Ház: pingpongozás

május 1. (szerda): egyesületi részvétel a Civil Majálison

május 7. (kedd) 18.00 – Német Közösségi Ház: pingpongozás

május 8. (szerda) 18.00 – Német Közösségi Ház: biliárdozás

május 10. (péntek) 18.00 – Német Közösségi Ház: egyesületi taggyűlés

május16. (csütörtök) ? – ? Óvoda: pünkösdi játszóház német nemzetiségi nyelvet tanuló óvodásoknak

május 14. (kedd) 18.00 – Német Közösségi Ház: pingpongozás

május 15. (szerda) 18.00 – Német Közösségi Ház: biliárdozás

május 19. (vasárnap) ? – Kaposszekcső: egyesületi részvétel a „Habich Konrád Pünkösdi Fúvószenekari Találkozón”

május 21. (kedd) 18.00 – Német Közösségi Ház: pingpongozás

május 22. (szerda) 18.00 – Német Közösségi Ház: biliárdozás

május 24. (péntek), vagy 25. (szombat), vagy 26. (vasárnap) ? – Német Közösségi Ház: megemlékezés és koszorúzás a „Dombóvári és környékbeli svábok kitelepítésének emléknapja” alkalmából

május 28. (kedd) 18.00 – Német Közösségi Ház: pingpongozás

május 29. (szerda) 18.00 – Német Közösségi Ház: biliárdozás

június 4. (kedd) 18.00 – Német Közösségi Ház: pingpongozás

június 5. (szerda) 18.00 – Német Közösségi Ház: biliárdozás

június 11. (kedd) 18.00 – Német Közösségi Ház: pingpongozás

június 12. (szerda) 18.00 – Német Közösségi Ház: biliárdozás

június 18. (kedd) 18.00 – Német Közösségi Ház: pingpongozás

június 19. (szerda) 18.00 – Német Közösségi Ház: biliárdozás

június 22. (szombat) 14.00 – Német Közösségi Ház: Hársfavirágünnep

június 22. (szombat) ? – Művelődési Ház előtti tér: önkormányzati és egyesületi részvétel a német ifjúsági harmonika-zenekar koncretjén

június 22. (szombat) 18.00 – Német Közösségi Ház: önkormányzati és egyesületi részvétel aMúzeumok Éjszakája”-programon

június 25. (kedd) 18.00 – Német Közösségi Ház: pingpongozás

június 26. (szerda) 18.00 – Német Közösségi Ház: biliárdozás

2024. évi programtervezet Read More »

A svábok újból örültek az együttlétnek

A Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Magyarországi Német Nemzetiségűek Egyesülete Dombóvár 2023. február 18-án a Német Közösségi Házban farsangot rendezett.

A civil szervezet tagjai közül többen is jelmezben és álarcban jelentek meg az összejövetelen, majd vidám műsort adtak a többieknek. A helyi Alte Herren Blaskapelle muzsikáját követően a batyus jellegű mulatsághoz a zenét Männer Róbert szolgáltatta. A résztvevők a közös dalolás mellett táncoltak is egymással a remekül sikerült esten.

A svábok újból örültek az együttlétnek Read More »

Szabadidejükben bábukat döntöttek

A Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Magyarországi Német Nemzetiségűek Egyesülete Dombóvár 2023. március 25-én tekeversenyt rendezett tagjai számára az Ivanich Antal utcai csarnokban.

A népes szurkolótábor remek hangulatot teremtett a kiélezett küzdelmekhez.

A hölgyek között Katja Kröger diadalmaskodott. A második helyen Glaubné Nagy Ildikó végzett. Harmadikként Mókos Dezsőné zárta a megmérettetést.

A férfiak mezőnyében kiélezett csatában Dieter Giessler győzött megelőzve az ezüstérmes Naász Imrét és bronzmedáliát elhódító Gerhard Seidelmannt.

Az eredményhirdetést a Német közösségi Házban tartották, ahol Frucht Ferenc, a civil szervezet elnöke okleveleket nyújtott át a legjobban szereplőknek, majd finom vacsorával zárult a remek hangulatú rendezvény.

Szabadidejükben bábukat döntöttek Read More »

A sok programhoz rendelkezésre áll a finanszírozás

A Magyarországi Német Nemzetiségűek Egyesülete Dombóvár 2023. április 14-én tartotta éves közgyűlését a Német Közösségi Házban.

A civil szervezet elnöke, Frucht Ferenc előbb átfogó tájékoztatást adott az elmúlt évi rendezvényekről, majd a pénzügyek tavalyi alakulásáról számolt be, azt követően ismertette az idei programtervezetet, végül pedig az egyesület tagjainak hozzászólásaira, észrevételeire, felvetéseire és kérdéseire válaszolt.

A sok programhoz rendelkezésre áll a finanszírozás Read More »