A Dr. Keller József-díj másik új büszke birtokosa Dr. Farkas Szabó András, a Dombóvári Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselője. A sváb felmenőkkel rendelkező fiatalember Győrben született, de gyermekévei jórészt a megyeszékhely melletti egyik faluhoz, Nyúlhoz kötődtek. Közép- és felsőfokú tanulmányait szülővárosában végezte, a jogi diploma megszerzése után pedig ugyanott kezdte meg szakmai pályafutását is az állami közigazgatásban. 2006-ban a párkapcsolata miatt „cserélte le” a Kisalföldet a Dél-Dunántúlra.
Egy hosszabb megszakítást kivéve azóta vallja magát dombóvárinak és segíti lelkiismeretes munkájával a helyi közszolgálatot különböző beosztásokban, majdnem másfél évig volt lakóhelye jegyzője is. Időközben családot alapított: egy szeretnivaló kisfiú édesapja lett. A hivatali tevékenységének egyik fontos és általa is nagyon kedvelt része a települési nemzetiségi önkormányzatokhoz kapcsolódik: biztos szakmai hátteret nyújt számukra, valamint sok erőfeszítést tesz azért, hogy a három szervezet – így a Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat is – minél jobban tudja szolgálni az általa képviselt helyi közösséget.