Az egyik Dr. Keller József-díjat Vidóczyné Doszpod Mária érdemelte ki, aki 1989-ben a 2. számú Napközi Otthonos Óvodában kezdte óvodapedagógusi pályáját. Az intézmény működtetését 2003-ban a Református Egyház vette át. Marika akkor vezetőhelyettesként járult hozzá a Margaréta Református Óvoda új arculatának kialakításában. Ő is támogatta az akkori vezető azon szándékát, hogy intézmény kínálatát egy német nemzetiségi kéttannyelvű csoport indításával tegyék a korábbaiknál színesebbé. A helyi német nemzetiségi képviselő-testület és a csöppségek szüleinek egy része örömmel fogadta a kezdeményezést, így a következő évben megkezdődődött a német nemzetiségi nyelvű nevelés. Az azóta is nagy népszerűségnek örvend. Vidóczyné Doszpod Mária 2008-ban vette át az egyházi óvoda irányítását. 14 esztendőnyi elhivatott vezetői tevékenysége során mindvégig jó kapcsolatot ápolt a Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzattal. A színvonalas neveléshez szükséges anyagi eszközök és humán erőforrás megteremtését kiemelt feladatának tartotta. A német nemzetiségi nyelvű csoportban tevékenykedő kolléganőit kitűzött céljaik elérésében maximálisan segítette. Folyamatosan kereste és meg is találta az aktuális kihívásoknak megfelelő, innovatív megoldásokat.
Vidóczyné Doszpod Máriának nyugdíjba vonulása alkalmából ítélte oda a Dr. Keller József-díjat a Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat.