Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára 2023. május 3-án arról értesítette a Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzatot, hogy annak 700.000 forint vissza nem térítendő támogatást kíván nyújtani a Dr. Szenyéri Zoltán által írt és idén megjelentetésre kerül „Háromszáz esztendő Dombóvár környékén – A német nemzetiségű lakosság létszámváltozásai Dombóvár környékén a XVIII. század elejétől a XIX. század elejéig” című könyvének bemutatóihoz.
A szerző – aki korábban már több tanulmányt is kiadott a városban és a környékbeli településeken élő német nemzetiségűekről – ebben a munkájában összefoglalta a térség svábságának történéseit. A tudományos kutatás értékes anyagát a Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat érdemesnek tartja arra, hogy azt az érdeklődők magyar és német nyelven is elolvashassák.
A 220 oldalasra tervezett kötet kiadásának előkészítését – a fordítást, valamint a szöveg, a fotók, a grafikonok és a táblázatok tördelését – a szakemberek most végzik. A nyomtatásra várhatóan ősszel kerül sor.

Dr. Szenyéri Zoltán, a helyi Illyés Gyula Gimnázium igazgatója azt tervezi, hogy olyan kistérségi körutat tart télen, melyen bemutatja az érdeklődőknek a legújabb könyvét. A kutatótanár Dombóváron a Művelődési Házban és 6 – alap- és középfokú – oktatási intézményben, valamint 3 mikrocentrumban – Kaposszekcsőn, Mágocson és Hőgyészen lép a közönség elé ismeretterjesztő előadásával.
Azok megvalósítására adott 700.000 forint vissza nem térítendő támogatást a kötetet kiadó Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzatnak Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. A pénz 2023. június 19-én megérkezett a képviselő-testület számlájára.
