Pályázati támogatásból és hozzájárulásból sikerült új hangszert vásárolni
Balaskó János, a Dombóvári Zenész Egyesület elnöke 2022. november 28-án vette át Männer Róberttől, a Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat tagjától azt az új szárnykürtöt, amit a helyi német nemzetiségi képviselő-testülettől kapott támogatásból és a Német Szövetségi Köztársaság Szövetségi Belügyminisztériumától nyert pénzből szerzett be a civil szervezet.
A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata idén tavasszal hirdette meg hangszerbeszerzési pályázatát olyan együttesek számára, melyek sváb muzsikát játszanak. A Dombóvári Zenész Egyesület keretén belül működő Alte Herren Blaskapelle elsősorban autentikus dél-dunántúli német nemzetiségi zenét játszik már több mint egy évtizede. A civil szervezetnek a hangszerparkja az utóbbi időben – szerény költségvetése miatt – elöregedett. Bár annak cseréjére-fejlesztésére nagy szükség lett volna, ám szabad forrás hiányában azt nem tudták megkezdeni.
A helyzet változott, ugyanis a Dombóvári Zenész Egyesületet nemrégiben arról értesítette a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, hogy az említett testülethez benyújtott kérelme kedvező elbírálásban részesült. A Német Szövetségi Köztársaság Szövetségi Belügyminisztériumától nyert 321.300 forintos támogatásnak és a Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat 50.000 forintos hozzájárulásának köszönhetően sikerült megvásárolni egy új szárnykürtöt, amivel új szólam jelenik meg a zenekar hangzásában.
A Dombóvári Zenész Egyesület sikeresen szerepelt azon a pályázaton, amit a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata hirdetett meg hangszerbeszerzések támogatására. Ennek köszönhetően a civil szervezet a Német Szövetségi Köztársaság Belügyminisztériumától 321.300 forint vissza nem térítendő támogatást nyert egy új szárnykürt megvásárlására.
