Az „Emlékgyűrű a dombóvári német nemzetiségért” elnevezésű egyik kitüntetést a mágocsi sváb gyökerekkel rendelkező Frucht Ferenc kapta, aki 2002-ben lett a dombóvári német nemzetiségi civil szervezet tagja. Hat évvel később bekerült az egyesület vezetőségébe, ahol előbb négy esztendőn keresztül az adminisztrációt végezve titkárként tevékenykedett, majd 2012-ben megválasztották az akkori Dombóvári Német Klub elnökévé. Azóta még kétszer szavazott neki bizalmat az időközben a nevét Magyarországi Német Nemzetiségűek Egyesülete Dombóvárra változtató civil szervezet tagsága. Frucht Ferenc igazi „motorja” az egyesületnek: megrendezi és lebonyolítja a programokat, részt vesz a civil szervezetek fórumain, egyeztet a helyi német nemzetiségi önkormányzattal és a város vezetőivel, beszámolókat készít a különféle támogatások felhasználásáról, meghívókat küld, kirándulásokat és időszaki kiállításokat szervez, irányítja és tanítja a német nemzetiségi tánccsoportot, elhivatottan gondozza és gyűjtőmunkájával gyarapítja a hagyományőrző gyűjteményt, de elvégzi a német közösségi ház karbantartási munkáinak egy részét is.
Emellett tagja a Dombóvári Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének, annak kulturális csoportjában szívesen vesz részt a verses-zenés-énekes műsorok előadásában. Lakóhelyén, valamint több környékbeli településen szenior örömtánc-oktatóként is tevékenykedik, amivel nagyban hozzájárul az idősebb korosztály hasznos szabadidő-eltöltéséhez és szórakozásához. Értékmentő és -teremtő tevékenységéért 2018-ban a Dombóvári Civil Tanácstól Civil-díjat vehetett át. Ugyanezt a kitüntetést érdemelte ki három évvel korábban az elnökként általa vezetett Magyarországi Német Nemzetiségűek Egyesülete Dombóvár is.