Büszkék vagyunk rá: Kohner János

A magyarországi német nemzetiségűek címerével díszített másik arany pecsétgyűrűt a gyermekkorának javarészét a Sásdhoz közeli, svábok lakta Paléban töltő Kohner János vehette át.

Ő az egyik alapítója az 1998-ban létrehozott Dombóvári Német Klubnak. Villanyszerelő-mesteri szaktudását, valamint más építőipari tevékenységekben szerzett jártasságát nagyszerűen kamatoztatta a Bezerédj utca 14. szám alatti Német Közösségi Ház álalakításának és felújításának minden fázisában. A kezdetektől napjainkig – Frucht Ferenccel közösen – ellátja az említett ingatlan karbantartói feladatait. Az általa végzett közösségi munka mellett szinte valamennyi német nemzetiségi önkormányzati és egyesületi program előkészítésében, illetve lebonyolításában szerepet vállalt. Legnagyobb örömünkre – hosszas rábeszélést követően – idéntől elvállalta a Magyarországi Német Nemzetiségűek Egyesülete Dombóvár titkári teendőit. Az 1990-es évek közepétől mintegy 20 esztendőn keresztül számos helyi civil szervezetben és sportklubban is aktívan tevékenykedett. Ennek elismeréseként 2008-ban kiérdemelte a Dombóvári Civil Tanács Civil-díját. Sokszínű személyiségét bizonyítja többek között az, hogy szívesen hódol a numizmatikának, kedvenc időtöltése az olvasás, gyakran pattan kerékpárra és tesz rövidebb-hosszabb túrákat, ápolja a Dombóvár és Kernen közötti testvérvárosi kapcsolatot, erősíti a Dombóvári Zenész Egyesület és az „Alte Herren” Zenekar ritmusszekcióját. Portájának rendjére kiemelt figyelmet fordít, szépen gondozott udvaráért és kertjéért két évvel ezelőtt Hamulyák-díjat vehetett át. Arra is marad energiája, hogy barátaival gyümölcsöket szedjen és feldolgozzon. Csodálatos illatú és ízű nedűivel ő lett 2018-ban „az év pálinkatermelője” a városban.