Hamarosan megjelenik a Nemzeti Értékek Könyvkiadó népszerű sorozatában Bihari Zoltán „Mi, svábok” című kötetének második kiadása, melyben a dombóvári német nemzetiségi közösség történetéről és tevékenységéről is olvashatnak az érdeklődők.
A szerző sok képpel illusztrálva mutatja be azokat a hazai településeket, ahol svábok laktak korábban, vagy laknak ma is. Közel 200 falu és város az, amit bejárt az író és készített riportokat, portrékat és fotókat. Azok nemcsak a helyi német nemzetiségi közösségek múltját elevenítik fel, hanem beszámolnak az anyanyelv megőrzéséről, a hagyományokról, a szokásokról, az ünnepekről, a mindennapokról, az épített örökségről, az ősök által létrehozott értékekről, az önkormányzatokról, a civil szféráról, a zenekarokról, az énekegyüttesekről, a tánccsoportokról, illetve a nevelési-oktatási-kulturális-művészeti intézményekről egyaránt.
A „Mi, svábok” című könyvben helyet kapott a dombóvári német nemzetiségi közösség történetét és tevékenységét összefoglaló írás is, aminek elkészültében Frucht Ferenc, a Magyarországi Német Nemzetiségűek Egyesülete Dombóvár elnöke, Tanner Jánosné, a civil szervezet tagja, valamint Glaub Róbert és Glaub János, a Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és elnökhelyettese volt segítségére Bihari Zoltánnak.
A kötetet az érdeklődők előreláthatólag 2021 júliusától a Földi István Könyvtárból és a Német Közösségi Házból kölcsönözhetik ki.