Soha be nem heggedő sebeket okozott a kitelepítés az egymástól elszakított svábok szívében

A Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Magyarországi Német Nemzetiségűek Egyesülete Dombóvár tagjai 2022. május 26-án arra emlékeztek a Német Közösségi Ház falán elhelyezett táblánál, hogy az ó-dombóvári vasútállomásról 74 évvel ezelőtt futott ki az a szerelvény, ami az utolsó kitelepített helyi és környékbeli német nemzetiségűeket szállította Németországba.

Elsőként a civil szervezet elnöke, Frucht Ferenc köszöntötte a megjelenteket, majd a helyi Alte Herren Blaskapelle játszotta el a magyarországi német nemzetiségűek himnuszát, azt követően pedig Mókos Ágnes mondott el német nyelven egy olyan verset, ami az 1946 és 1948 között kitelepített, illetve a Magyarországon hagyott – ezáltal egymástól elszakított – sváb családok tagjainak nehéz sorsáról szól.

A korábban említett időszakban a Dombóvár környéki települések közül főleg Hőgyész, Dúzs, Csibrák, Závod, Kisvejke és Kurd szenvedett óriási lakossági veszteségeket, de Mágocsról, Bikalról, Egyházaskozárról, Csikóstőttősről, Kaposszekcsőről, Jágónakról, Döbröközről, Lengyelről, Nagyhajmásról és Mekényesről is jelentős számú német nemzetiségűt vagoníroztak be. Az ó-dombóvári állomásról az utolsó Németországba tartó vasúti szerelvény 1948. május 26-án futott ki.

A hazai és az új hazájukba erőszakkal költöztetett svábok szívében örök fájdalmat okozó események felidézése után Baumann Mária, a Magyarországi Német Nemzetiségűek Egyesülete Dombóvár tagja beszédében arról szólt, hogy a II. világháború borzalmainak elszenvedése utáni években a korábbiakhoz képest új életet kellett kezdeniük a Németországba vitt és a hazájukban maradt német nemzetiségűeknek. Az új otthonuk és egzisztenciájuk megteremtésén fáradozó emberek sokat sírtak egymástól távol, de hittek magukban és abban, hogy szorgalmuknak köszönhetően családjaik előbb-utóbb boldogulni fognak és ismét találkoznak majd. Mindkét vágyuk aztán néhány évtizeddel később beteljesedett: többségük megtalálta a helyét Németországban és Magyarországon is, a rokonok pedig azóta bármikor meglátogathatják egymást.

Az összejövetel zárásaként a tisztelet virágait és gyertyáját helyezték el a Dombóvári Német Közösségi Ház falán található emléktáblánál a Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Magyarországi Német Nemzetiségűek Egyesülete Dombóvár vezetői.