A Dombóvári Német Közösségi Házban 2021. június 23-án a Szekszárdon élő Wilhelm Konrádné mutatta be az általa írt „A Tolna megyei németek tutyiviselete” című szakmai oktatófüzetet. A Tolna Megyei Népművészeti Egyesület gondozásában megjelent hiánypótló kiadványból az érdeklődők megismerhetik a hazai német nemzetiségűek különleges lábbelijét, annak készítési technikáját, valamint a Dél-Dunántúlon használt mintákat.
Az előadó elmondta, hogy debreceni születésű lányként Gyönkről választott magának férjet 1979-ben. Sváb anyósától leste el a tutyi kötésének alapjait, majd elkezdte mélyebben is tanulmányozni a lábbeliket, azok mintáit. A Tolna megyében tutyinak nevezett, Baranya megyében pedig pacskernek hívott lábbelit a XIX. század második felétől gyapjúból szőtt fonalból készítették az ügyes kezű lányok és asszonyok, akik az öt tűvel való kötést követően kaptafára feszítették a különleges cipőt, melyet aztán zsákvászonnal megtalpaltak. Voltak olyanok, akik azt később szurokba is mártották, hogy strapabíróbb legyen a lábbelijük. A gyerekek és a felnőttek abban jártak szinte mindenhova. Esős és hideg időben faklumpával hordták, amit aztán a különböző épületekbe való belépés előtt levetettek, így azok például a misék és az istentiszteletek idején a templomok előtt sorban álltak. A tutyik, illetve a pacskerek mintája minden városban és faluban különböző volt és jelölte azt, hogy a tulajdonosa melyik vallási felekezethez tartozik. A reformátusoknak és az evangélikusoknak általában hasonló mintájú lábbelijeik voltak, a katolikusoknak azonban azoktól eltérőek.
Wilhelm Konrádné értékmentő és -teremtő tevékenységével 2017-ben érdemelte ki a népi iparművész címet. Eddig 28 Tolna megyei településről 170 mintát gyűjtött össze és dolgozta fel azokat egy szakmai oktatófüzetben. Az apróbb virágos motívumok elsősorban a szegényebb rétegnél voltak kedveltek, a dúsabbakat a jómódú családok szerették a leginkább. Például Gyönkön a hétvirágos mintát kedvelték, Szakadáton és Hőgyészen a nagyon díszeseket, Sióagárdon pedig a tutyi oldala és lábfeje mellett az egész sarkát virágokkal látták el. Az emberek korábban felismerték egymás tutyijairól, hogy ki, melyik településen lakik. Ahogy azonban változott a világ, a tutyi, illetve a pacsker kötése és hordása egyre inkább háttérbe szorult. Az utóbbi években azonban ismét divatba jött a hazai német nemzetiségűek egykori kedvelt viselete, manapság azt a fiatalok házi- és vendégváró cipőnek egyaránt szívesen használják.